Isten hozott nálunk!

Szeretettel köszöntünk a Nagykáta-Tápióvidéki Református Egyházközség honlapján. Közénk tartoznak kisnyugdíjasok és vállalkozók, értelmiségiek és kétkezi munkából élők. Rajtuk kívül még ovisok, általános iskolások, gimnazisták, és sok-sok más értékes és tehetséges, különleges ember.

Sokfélék vagyunk, együtt igyekszünk Istennek tetsző életet élni ebben a három településen lévő egyházközségben, amit sajátunknak vallunk. Van bőven még mit tanulnunk Istenről, önmagunkról és egymásról, de igyekszünk!

Szeretnénk Nagykáta, Tápióbicske és Tápiószentmárton lakóinak segítséget nyújtani, amiben lehet, szeretnénk számunkra ugyanazt a lelki erőforrást megmutatni, amihez minket is elvezettek mások. Biztosak vagyunk abban, hogy ma ugyanúgy szüksége van mindenkinek Istenre, mint eddig a világtörténelem folyamán. Éppen ezért és persze magunk miatt is, az istentiszteleteken kívül tartunk gyermekfoglalkozásokat, fiataloknak ifjúsági klubot, házaspároknak közös találkozásokat, bibliatanulmányozást, idősebbeknek nyugdíjasklubot. Szeretnénk ha minél többen észrevennék és átélnék, mennyire izgalmas és nagyszerű keresztyénként élni.